Az ecstasyt a Merck gyógyszergyár fejlesztette ki 1912-ben. Az eredetileg MDMA-ként ismert szert 1953-ban az Egyesült Államok hadserege pszichológiai háborús tesztek során használta, majd az 1960-as években pszichoterápiában kezdték használni mint „gátláscsökkentő” gyógyszert. Az MDMA az 1970-es évektől kezdve lett diszkódrog.
Az 1980-as évek elejétől az MDMA-t úgy reklámozták, mint „a legnagyobb siker a kémián keresztüli boldogság utáni kutatásban”, és mint számos hétvégi buli legmenőbb drogja. Az MDMA 1984-ben még legális volt, és az „Ecstasy” márkanév alatt futott, de 1985-re biztonsági okokból betiltották.
Az 1980-as évek vége óta az ecstasy egy átfogó „marketing” kifejezéssé vált olyan drogdílerek számára, akik „Ecstasy-szerű” drogokat árulnak, amelyek esetleg nagyon kevés, vagy egyáltalán semennyi MDMA-t sem tartalmaznak. Noha az MDMA önmagában is képes károkat okozni, az, amit ma ecstasynek neveznek, drogok széles skáláját tartalmazhatja: LSD-t, kokaint, heroint, amfetaminokat és metamfetaminokat, patkánymérget, koffeint, állat-féregtelenítőszereket stb. Bármilyen aranyos logókat is tesznek a dílerek a tablettákra, ettől lesz az ecstasy igazán veszélyes; a használó soha nem tudja, mit is vesz be pontosan. A veszély növekszik, amikor a használók megnövelik a dózist, hogy egy korábbi utazás hatásait újra átéljék, nem tudva, hogy lehet, hogy egy teljesen másfajta drogkoktélt vesznek be.
Az ecstasy leggyakrabban tabletta formájában fordul elő, de injekciózni is lehet, és más módokon is be lehet venni. A folyékony ecstasy valójában GHB (gamma hidroxibutirát), egy idegnyugtató – olyan anyag, amely megtalálható lefolyótisztítókban, padlóviasz-eltávolítókban és zsírtalanító szerekben is.
