AZ IGAZSÁG A DROGOKRÓL A TELJES KOLUMBIAI LÉGIERŐ SZÁMÁRA ELRENDELVE
Miután már tízezreket értek el a drogfelvilágosító oktatással a kolumbiai hadsereg mindhárom fegyvernemében – szárazföldi hadsereg, haditengerészet és katonai rendőrség –, a Drogmentes Világért (DFW) Kolumbia ambiciózus projektet indított a légierővel, hogy minden katonát elérjenek a fegyveres erőknek ennél az ágánál.
Egy olyan országban, ahol minden 18. életévét betöltött férfi számára kötelező a katonai szolgálat, a hadsereg elérése egyenértékű a társadalom elérésével.
„Ez nemcsak a hadseregről szól, hanem az egész társadalomról, hiszen a hadsereg része a társadalomnak – mondta a DFW Kolumbia igazgatója. – Ezek a fickók eljönnek katonának, eltöltenek itt egy-két évet, majd hazatérnek. Míg hősiesen végzik a munkájukat, nagyon sok nehézséggel találják magukat szembe. Távol vannak a családjuktól egy teljesen új környezetben. Felmennek a hegyekbe, és megcsinálják mindazokat a dolgokat, amiket a katonák csinálni szoktak. Sokszor megpróbálnak módot találni arra, hogy egy kicsit elszakadjanak a valóságtól, és megfeledkezzenek mindarról, amit csinálnak. A »megoldást« gyakran a drogok jelentik.”
Jorge León González Parra vezérőrnagy, a Kolumbiai Légierő biztonsági és védelmi főnöke eltökélte magát, hogy hősei jobb megoldást fognak találni. Amikor hallott a DFW sikereiről a fegyveres erők más ágainál, González tábornok egy kísérleti képzési programot kért a légierő 100 tisztje – köztük káplánok, tanácsadók és humánerőforrás-szakemberek – számára.
Amikor a képzés után
„Ezzel az új módszerrel meg tudjuk mutatni nekik, hogy mennyire veszélyes a drogokhoz nyúlni. Azt akarom elérni, hogy némi reményt adjunk ezeknek a srácoknak, ismertté tegyük ezeket az információkat, és dolgozunk ezen” – mondta.
A vezérőrnagy elrendelte, hogy az ország minden légibázisáról küldjenek két humánerőforrás-szakembert, hogy kiképezzék őket oktatónak Az igazság a drogokról oktatási programjából. A DFW Kolumbia azóta az összes bázis számára képzett oktatókat.
Az új Drogmentes Világért-specialisták visszatértek a bázisaikra, és nemcsak a saját katonáikat képzik, de most már a helyi iskolákban is szolgáltatják Az igazság a drogokról programot.
Az eddig elért eredményeket látva a DFW Kolumbia igazgatója egy sokkal szebb jövőt képzel el minden egyes katona és az egész hadsereg számára. „Amilyen ütemben haladnak, a tábornok vágya még a jövő év vége előtt valóra válik: a légierő minden katonája ismerni fogja az igazságot a drogokról.”
A CSELEKVÉS ÚTJÁN
Jesse Az igazság a drogokról kampánnyal megtalálta élethivatását
Jesse-nek a bíróság utasításba adta, hogy vegyen részt Az igazság a drogokról oktatási programon, és térjen vissza az elvégzését igazoló oklevéllel.
Amikor felhívta az Alapítványt, összekötötték egy online oktatóval, és azonnal bele is vágott a teljes virtuális oktatási programba. 19 tanfolyami órával később betelefonált, hogy jelentse a lezárást.
„Ez a tanfolyam sokkal jobb megértést adott arról, hogy milyen ártalmasak is a drogok. Egészen észbontó volt! Nagyon örülök, hogy elvégeztették velem ezt a programot.” Bár Jesse már csaknem három éve tiszta volt, szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen sokat tanult.
Jesse most szeretné megosztani a tanultakat másokkal is. Összehozták helyi önkéntesekkel Houston közelében, és elküldték neki a saját anyagait, amelyekkel folytathatja Az igazság a drogokról terjesztését.
A virtuális osztályterem a teljes oktatási programot tartalmazza, és mindenki előtt nyitva áll. Ha ön is szeretné elvégezni az online oktatási programot, vagy szeretne önkéntesnek jelentkezni, írjon nekünk.
ADOMÁNYOZZON!
Támogassa a Drogmentes Világért Alapítványt, és segítsen megóvni a fiatalok életét a drogok romboló hatásaitól! Az ön hozzájárulásai lehetővé teszik, hogy oktatási anyagainkat ingyenesen hozzáférhetővé tegyük iskolák, ifjúsági szervezetek, illetve más csoportok és egyének számára. Az ön támogatása segít abban, hogy elláthassuk az embereket olyan tényekkel, amelyek birtokában egészséges, drogmentes életet élhetnek.