A fiatalok teste nem tud ugyanúgy megbirkózni az alkohollal, mint a felnőtteké.
Az ivás ártalmasabb a tizenévesekre, mint a felnőttekre, mivel az agy serdülőkorban és fiatal felnőttkorban még fejlődésben van. E kritikus növekedési időszak alatt az ivás egész életre szóló kárt okozhat az agyműködésben, különösen az emlékezetben és a mozgáskoordinációban.
A kutatás szerint azok a fiatalok, akik 15 éves kor előtt kezdenek inni, négyszer akkora valószínűséggel válnak alkoholfüggővé, mint azok, akik 21 éves korukban isznak először.
Néhány tizenéves számára az ivás megoldásnak látszik azokra a problémákra, amelyekkel nem tud szembenézni. Ilyen volt Samantha is.
„13 éves koromban a barátaim kigúnyoltak, ha nem ittam. Azért adtam be a derekam, mert könnyebb volt a többiekhez csatlakozni. Elég boldogtalan voltam, és csak azért ittam, hogy meneküljek az élet elől.
Egyre kevesebbet mentem el otthonról, ezért elkezdtem elveszíteni a barátaimat, és minél jobban egyedül voltam, annál többet ittam.
Erőszakos és gátlástalan voltam. Soha nem tudtam, hogy mit csinálok. Szétromboltam a családomat.”
Amikor 16 éves korában kirúgták otthonról, hajléktalan volt, koldulni kezdett, hogy italt vehessen. Többévi alkoholizálás után az orvosok elmondták neki, hogy jóvátehetetlenül károsodott az egészsége.